Hírek - Dr. Görgényi Ernő

Görgényi Ernő: a vállalkozások partnerként tekintsenek az önkormányzatra

Görgényi Ernő: a vállalkozások partnerként tekintsenek az önkormányzatra

A város számára legalább olyan fontos a meglévő vállalkozások fejlődése, mint új beruházók letelepülése- mondta dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

Görgényi Ernő:



A régió versenyképességét csak a sikeres magánvállalkozások és cégek képesek tartósan növelni – ahogyan a foglalkoztatottság növeléséhez is ez a leghatékonyabb út, ezért meg kell becsülni őket, minden segítséget meg kell adni nekik. Nem felejthetjük el, hogy a termelő munkahelyeket alapvetően a vállalkozások teremtik, akiket ebbéli törekvésükben az önkormányzatnak segítenie kell a maga eszközeivel - vallja dr.Görgényi Ernő.

A Gyulai Önkormányzat és a Lovász Forgácsoló Kft. között a július 29-én adásvételi szerződés megkötésére került sor, amelyben a város a magánberuházás munkahelyteremtő fejlesztését telekeladással, az építési szabályzat módosításával és szolgáltató jellegű hatósági ügyintézéssel támogatja.

Lovász Kft


Jelen estben így tudtuk segíteni a Lovász Forgácsoló Kft, nem mellesleg a város egyik legnagyobb adófizetőjének fejlesztési elképzeléseit - mondta a polgármester.

Forrás: gyulaihirlap.hu

-kt-