Hírek - Dr. Görgényi Ernő

Görgényi Ernő polgármester köszönti a 225 éves gyulai posta dolgozóit

Görgényi Ernő polgármester köszönti a 225 éves gyulai posta dolgozóit

A gyulai posta megnyitásának 225. évfordulójára emlékeznek az Eszperantó téren 2013.augusztus 24-én.


A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány

 

A programot a A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítványszervezi Gyulán




A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány közlése szerint Posta- és bélyegtörténeti kiállítás nyílik ezen a napon, de az érdeklődők több gyulai vonatkozású postatörténeti tárgyat, dokumentumot, fotót, régi levelezőlapokat, továbbá telefonokat, postás egyenruhákat is láthat majd a rendezvényen.

Dr. Görgényi Ernő polgármester

Görgényi Ernő polgármester köszönti a 225 éves gyulai posta dolgozóit



A postatörténeti kiállítást Tóth László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány elnöke mutatja be a közönségnek, amely egészen szeptember 14-ig lesz látható. A 225 éves posta mai dolgozóit és ügyfeleit Dr. Görgényi Ernő polgármester és Dr. Sümegi Péter, a Magyar Posta hatósági kapcsolatokért felelős igazgatója köszönti majd.



-csa-