Hírek - Dr. Görgényi Ernő

Kulturális együttműködés Arad városával

Kulturális együttműködés Arad városával
Arad és Gyula testvérvárosi programjába kiemelt szerepet kap a kultúra is, így közös színházi előadásra készül a két város.
A sajtótájékoztatón jelen volt Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, Bogdan Costea, az aradi nagyszínház igazgatója, Sólya Emília, az aradi polgármesteri hivatal külkapcsolati munkatársa, valamint Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója. Görgényi Ernő elmondta, hogy a szokásokhoz híven az idei együttműködési programról írták alá a megállapodást, melyben a színházak nagy hangsúlyt kapnak. A programban szerepel önkormányzatok közötti labdarúgó-mérkőzés, képzőművészeti kiállítás, horgászerseny, valamint a Gyulai Várszínház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és az Aradi Kamaraszínház közös produkciója lesz láthat a gyulai várban júliusban.

Arad és Gyula testvérvárosi programjába kiemelt szerepet kap a kultúra -forrás: gyulaihirlap.hu
Arad és Gyula testvérvárosi programjába kiemelt szerepet kap a kultúra



Az Együttműködés az örökségvédelem területén program keretében sor kerül egy aradi és gyulai építésztalálkozóra is, valamint tovább fejlesztik az iskolai és egészségügyi együttműködést. Bognár Levente a kulturális együttműködés hangsúlyozva kiemelte, hogy  ezáltal ismerhetik meg egymást még jobban. A közös produkció Tom Stoppard Rosencrantz és Guildestern halott című darabja lesz. Tapasztó Ernő fogja rendezni az előadást, a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy az önkormányzatok támogatják a kezdeményezést.
 

/T.D.