Hírek - Dr. Görgényi Ernő

Pályázati támogatásból folytatódik az Eminescu utca felújítása

Pályázati támogatásból folytatódik az Eminescu utca felújítása
Pályázati pénzből folytatják az Eminescu utca felújítását. Az utca felújítása csaknem 40 éve vált esedékessé, amit Kiss Szabolcs képviselő javaslatára több ütemre bontva, önerőből kezdtek el felújítani.
Az első ütem 2018-ban kezdődött, ekkor a Vár utca és az Ernyő utca közötti szakaszt újították fel.
 
dr_gorgenyi_erno_eminescu_utca_felujitasakor
Dr. Görgényi Ernő az Eminescu utca felújításakor

A második ütem ideje alatt 2019-ben felújították az Ernyő utca és Kerék utca közötti szakaszt.

A harmadik ütemre 2020-ban került sor, melynek során a Kerék utca és Kapa utca közötti szakaszt újították fel. Az önkormányzat ebben az évben támogatást kapott a Belügyminisztériumtól az Eminescu utca felújítására, amit önerővel egészítettek ki.

A város 2021-ben újabb 40 millió forintot nyert a Belügyminisztériumtól, amihez 15,5 millió forint önerőt biztosítottak. Gyula ebben az ügyben is számíthatott dr.Kovács József országgyűlési képviselőre.

A kivitelezőre vonatkozó közbeszerzési eljárás nemsokára elindul és hamarosan elkezdődhez a munka.

Az Eminescu utca teljes szélességében megújul. A Gyulai Közüzemi NKFt kicseréli az ivóvíz-gerincvezetéket annak elkerülésére, hogy esetleges csőtörés esetén fel kelljen bontani az utat. A térburkolatból mindkét oldalon új járdákat és zárt csapadékvíz-elvezető csatornát építenek, valamint egy új 5,5 méter széles utat alakítanak ki K szegéllyel.

A beruházás megvalósulását követően már csak a Sánc utca és körgát közötti szakaszt vár felújításra.

BG
Forrás és képek: Dr.Görgényi Ernő Facebook oldala